azuzu
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Blog

December

2019.12.28. 16:59, Azuzu

Még mindig nem csináltam fejlécet, de készül. Félkész. Karácsony alatt, meg most az utána jövő pár napban nagy lakásátalakítsokat csinálunk. Végre nem teljesen káoszban áll az egész lakás, csak olyan közepes káoszban. 
Jó volt amúgy a december, meglepően sok jó élményem volt:) Találkoztam barátokkal (többször is), illetve ma Brahm koncertre megyünk öcsémmel. Holnap már sajnos dolgozom és nem igazán érzem kipihentek magam, de nem sokáig dolgozom, szóval az király. Remélem nem lesznek százezren a boltban, bár biztos vagyok benne, hogy százezren lesznek a boltban.24-én nem voltak annyira sokan, mint amennyire számítottam. 
Igazából most is nagyon fáradtnak érzem magam, és remélem hogy nem fogok a koncerten elaludni. Most úgy érzem eltudnék, miközben írom a bejegyzést. Még felkéne öltöznöm, valami kevésbé itthoni szakadtba.

Az elmúlt fél évben úgy érzem egyre inkább távolodunk el egymástól a legjobb barátnőmmel. N és én már több mint tíz éve ismerjük egymást, és mégis, mindig attól félek, hogy nem kedvel már. Félek attól, hogy nagyon mások vagyunk. Nagyon régóta ez lesz az első szilveszter, amit nem együtt töltünk. Nem én mondtam le, őket hívták máshova, a férje főnöke hívta őket, és nyilván, azt nem lehet lemondani, mert a másik lehetőség, hogy nálunk lennénk, én meg messze vagyok - vagy legalábbis mindig ezt mondják, és nem tudok nem arra gondolni, hogy valójában ennek most ez az oka -, nem mintha, ők nem ugyanarra a távra lennének tőlem. Általában azért tökéletesen oké vagyok azzal, hogy én menjek, nyilván ők külön laknak a családjuktól és csak jobb úgy lenni, hogy nem kell jófejeskedni egyikünknek sem a másik szüleivel, csak azért rosszul esik mikor megjegyzik, hogy messze lakok, mikor a táv mindkettőnknek ugyannyi.

Egy kicsit boldogabb dolog, hogy viszont egy másik baráti társasággal viszont egyre jobb viszonyban vagyok. Remélem mindkettőn tudok 2020ban javítani.:)

Most megyek mert tényleg megbasznak, hogy nem készülök, mikor lassan menni kéne:D

December eddig

2019.12.11. 18:52, Azuzu

Halihó!

Megmondom őszintén nagyon fáradt vagyok. Persze, ez várható volt, és remélem kicsit jobb lesz késöbb, de most nagyon fáradt vagyok. Tegnap este nem sokat aludtam, de ma mindenképp elmegyek aludni, már 9 órakor. Különben meghalok úgy érzem.

Bemutatkozás

2019.11.13. 21:34, Azu

Hali!

Ez az első bejegyzés, mint látható, még az oldalt el sem kezdtem megcsinálni szépre. Igazán 2020ban szeretném beindítani az oldalt,ahogy 2020ban bele akarok kezdeni pár életmód átformáló kihívásba, mint például Gretchen Rubin "Boldogságterve". Meg akarom próbálni 2020ban a lehető legteljesebben élni az életem. Lesznek nagyobb és kisebb projektjeim is az év során de őszintén szólva még én sem vagyok igazán biztos abban mit és hogyan fogok csinálni. De egy kis bemutatkozás magamról, ha már így itt vagyok.

25 éves lány vagyok, épp szenvedek azon, hogy megéri-e folytatni az egyetemet, mikor tudom, hogy nem akarok abból megélni, amit tanulok. Amúgy ruhaboltban eladóskodom, amit meglepő módon nagyon szeretek csinálni. Közben pedig OKJ-n női szabónak tanulok. Szeretek olvasni, sorozatozni, alkotni. Remélhetőleg úgy is rakom ki majd mindig hogy mit csinálok:) Youtuben is szeretem az életviteli minimalista videosokat, majd lehet később készítek a kedvenceimről egy bejegyzést.

Pogány és boszi is vagyok, ami ha zavar még időben kattints el, mert úgy is felmerül majd témaként, ugyanis 1-1 hónapot szeretnék az isteneimnek is szánni, illetve annak, hogy egy kicsit jobban belemerüljek a mágiába. Valószínűleg ez egy ilyen minden egybe blog lesz, legfőképpen magamnak, de mivel fontos hogy másoknak is figyelemmel követhető legyen, hogy tartom-e magam a kitűzött terveimhez, így gondoltam ez megfelelő tér lesz neki. Remélem a napokban tudok valami minimális kinézetet feltenni az oldalra, habár sosem voltam egy extra grafikai zseni, de majd úgy is meglátjuk. Addig is köszi, ha eddig végigolvastad.

Legyen szép napod, Azu

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2019.12.28. 16:59
2019.12.11. 18:52
2019.11.13. 21:34
Friss hozzászólások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!